Bemutatkozás
Bemutatkozás | Nyomtatás |

A Szövetség alapításának éve: 1972.

1992-től új korszak kezdődött a szövetség életébe, teljesen új összetételű vezetőség alakult, melynek munkája során felélénkült a megye tájfutó élete. Bár akkor több egyesület is megszűnt a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club és a Nagykanizsai Zalaerdő SE tájfutó szakosztályaiban végzett nevelőmunka, mára már minőségi sporttá alakult. A kiemelkedő szakmai munka révén számos bajnoki érem és pont került Zalába. A Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club ma már stabilan az ország lejobbb 10 egyesületében található, míg a közelmúltban alakult Göcsej KTFE kerül még rendszeresen a bajnoki pontot szerzők listájára. A legutóbbi évben már 4 zalai képvislte egyesületét a válogatottban is. Makrai Éva (ZTC) - VB 10. hely - mellett Novai György (ZTC) az Európa Bajnokságon, míg Császár Éva (GOC) és Uhlir Tímea a „B” válogatottak tornáján szerpelt. A Trail-o szakágban is van már válogatottja megyénknek, hiszen Fehér Ferenc (ZTC) a Viágbajnokságon debütálhatott, ahol a legjobb magyarként a 12. helyen végzett.
A ZTC és a Göcsej KFTE utánpótlás programjainak köszönhetően folyamatosan emelkedik az igazolt versenyzők száma. (2009 év elején: NKZ 11 fő, Göcsej KTFE 36 fő, ZTC 86 fő)  
Új összetételű elnökség dolgozik 2005-től: Elnök: Fehér Ferenc Főtitkár: Dr. Kolcsárné Sárecz Éva, Elnökségi tagok: Keresztesné Csejtei Judit, Császár Éva, Varga József.

Az elmúlt 17 esztendőben számos rangos tájfutó viadalt rendeztünk. A nemzetközi versenyeink mellett (Alpok-Adria Kupa 1993, 1996 és 2005. Euromeeting, 2004.) Országos Bajnokságokat (Éjszakai OB. 1995,  Csapat OB. 1999.) és országos rangsoroló versenyeket rendezünk Zala Kupa, Galambos Péter Emlékverseny néven (minden évben). 2002-ben a Tapolca-Hévíz térségében megrendezett Felnőtt Európa Bajnokság szervezésében és lebonyolításában vett részt. Megyei szinten rendszeresen rendezünk felkészülési minősítő versenyeket, megyei bajnokságokat, diákolimpiát és népszerűsítő versenyeket.
A rangos versenyeink elengedhetetlen feltétele a jó minőségű tájfutó térkép. Az elmúlt évek során a megyei szövetségünk több területről készített és adott ki új térképet (Alsó-erdő, Csödei erdő, Lenti hegy, Zajdai-erdő), E mellett újabb városi térképeket készít és ad ki a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club. (Zalaegerszeg, Letenye, Nagykanizsa)

A megyei szövetség támogatásával – Zala Megye válogatottja néven – minden évben csapatot indítunk a Nemzetközi Alpok-Adria Kupán (a legjobb eredmény 2002-ben Ausztria és 2005-ben Kaposvár 3. hely), ahol a 2008. évi versenyben, Ausztriábanban az 6., 2009-ben a németországi Regensburgban a 7.helyen végzett a csapat.
A ZMTFSZ jövőbeni tervei: a magas színvonalú szakmai munka segítése, a sportág népszerűsítése, elsősorban a rendezvények szervezésével és újabb térképek kiadásával.

A Zala Megyei Tájékozódási Futó Szövetség a 2009. évi Közgyűlésén új vezetőséget választott:


Elnök: Fehér Ferenc

Titkár: Dr. Kolcsárné Sárecz Éva

Tagok: Erdős Gábor

            Keresztesné Csejtei Judit

            Varga József

Felügyelő bizottság:

Elnök: Vajda László

Tagok: Horváth Norbert

            Halász Elemér